japánfelderítő.hu

A japán bob­ta­il­ként is ismert cicus jel­leg­ze­tes ázsiai fajta. Leg­főbb ismer­tető­leje rövid, nyúl­szerű farka, mely egy recesszí­ven öröklődő gén ered­mé­nye, vala­mint az, hogy mellső lábai bár­mely más macs­ka­faj­tát nézve jóval rövi­deb­bek a hát­sók­nál. Ez a két tulaj­don­ság kiál­lá­sát jel­leg­ze­tes­ség teszi.

hosszúszőrű japán csonkafarkú

Írásos emlé­kek sze­rint őse leg­alább ezer éve kerül­he­tett a szi­get­or­szágba, Kore­á­ból vagy Kíná­ból. Tenyész­tése évszá­za­dok óta folyik – sok régi írás­ban és fal­fest­mé­nyen fel­tű­nik alakja. De nem­csak Japán­ban nép­szerű: az első pél­dá­nyok 1968-ban beke­rül­tek az USA terü­le­tére is, és mára már az egész vilá­gon meg­ta­lál­ha­tóak. 1976 óta a macska-világkiállításokon is elis­mert fajta, sőt, 1993 óta már a hosszúszőrű vál­to­zata is az.

A japán cson­ka­farkú rend­kí­vül szí­vós, egész­sé­ges típus. Jel­leme hűsé­ges, barát­sá­gos. Sze­ret úszni, és néha meg­té­vesztően kutya­szerű visel­ke­dést pro­du­kál. Ez szol­gált ala­pul a Maneki Neko por­ce­lán­szob­rocs­kák­nak, melye­ket gyak­ran látni pél­dául üzle­tek kira­ka­tá­ban, és sze­ren­cse­hozó képes­sé­get tulaj­do­ní­ta­nak neki.

Maneki Neko

De nem kell azt gon­dolni, hogy ez új szo­kás: már Tokió Gotokuji nevű,  1697-ben épült temp­lo­má­ban is tisz­tel­ték Maneki Nekót. Toyo­kune, Hiros­hige, Sho­san, Hiromi és még szá­mos nagy művész jele­ní­tette meg a bob­ta­i­le­ket művészetében.

Gésa japán cson­ka­farkú macskával

Rend­sze­rint 3–4, az átla­gos­nál nagyobb kölyök szü­le­tik egy alomba. Több szín­vál­to­zata ismert és elfo­ga­dott (csak a szi­ámi és az abesszí­niai aguti vál­to­zat nem), de Japán­ban a leg­nép­szerűbb a ’calico’ avagy tri­ko­lor szí­ne­zet (nagy­részt fehér test fekete és vörös fol­tok­kal a fejen, a lábon és a far­kon), vala­mint azok, melyek­kel ezt a min­tá­za­tot könnyen el lehet érni (vörös, fekete, fehér, stb.). Eme három­színű vál­to­zat neve a mi-ke.

mi-ke

Néha (de gyak­rab­ban, mint a többi tenyész­tett faj­tá­nál) egy-egy kölyök eltérő szem­szín­nel szü­le­tik: az egyik szem kék, a másik pedig sárga íriszű lesz. Ez a ritka vál­to­zat külö­nö­sen nép­szerű, és külön­le­ges­sége meg­emeli a pél­dány árát.

fele­más szemű cson­ka­farkú macska

Az állat nevét adó jel­leg­ze­tes farok tel­je­sen egyedi min­den egyes pél­dány­nál, sosem hiány­zik, és sosem tel­jes hosszú­ságú, ter­mé­sze­te­sen kun­ko­rodó. Ezt a jel­leg­ze­tes­sé­gét a faj­nak nem sza­bad össze­ke­verni a Manx-macskákéval (Man-szigeti macska), akik­nek egy­ál­ta­lán nincs farkuk.

A Manx-macskáknál ez ter­mé­sze­te­sen jött létre, a japán bob­ta­i­lek­nél pedig, ahogy már fen­tebb írtam, egy recesszív gén örökíti, és a két faj­tá­nak nin­csen köze egy­más­hoz, sőt, fel­épí­té­sük szinte tel­je­sen ellentétes.

Összes­sé­gé­ben egy igen külön­le­ges, jó tulaj­don­sá­gok­kal bíró faj­tá­ról van szó, mely nagy­szerű társa lehet felnőtt­nek és gye­re­kek­nek Ázsi­á­ban és a világ bár­mely táján.