japánfelderítő.hu

Hachi, Hachikou, chu­u­ken Hachikou…ezeken a neve­ken vált ismertté az, akiről ez a bejegy­zés szólni fog. Való­színű­leg van­nak még olya­nok, akik nem hal­lot­tak róla, de akik viszont már jár­tak Japán­ban és eset­leg meg­for­dul­tak a Shi­buya állo­má­son, vagy elju­tot­tak a Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi Múze­umba min­den­kép­pen kel­lett, hogy talál­koz­za­nak vele. És hogy miről vagy kiről is beszé­lek? Jöj­jön egy rövid kis ismer­tető.
Hachikou egy kutya volt, még­hozzá faj­tá­ját tekintve egy akita inu, aki 1923. novem­ber 10-én látta meg a nap­vi­lá­got Odate-ban (Akita pre­fek­túra). Gaz­dája a Tokiói Egye­tem egyik pro­fesszora volt, Ueno Hides­aburo és Hachikou 1924-ben került Toki­óba, és élete során min­den reg­gel elkí­sérte gaz­dá­ját a shibuya-i állo­másra, majd min­den este ott várt rá pon­to­san. Ez így ment 1925 máju­sáig, ami­kor azon­ban a pro­fesszor meg­halt és töb­bet nem tért vissza az állo­másra, ahol Hachi várt rá.
Gaz­dája halála után Hachi más helyre került de sok­szor elszö­kött, ugyan­ak­kor mikor nem találta régi gaz­dá­ját a ház­ban ahol élt, elment az állo­másra és ott várt rá, mint azelőtt min­den nap 10 éven keresz­tül. Végül 1935. március 8-án meg­halt és Shi­buya utcáin talál­tak rá. Ma pedig a Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi Múze­um­ban meg­ta­lál­ható a kitö­mött teste (…).
És hogy miért is emlí­tet­tem a bejegy­zé­sem ele­jén, hogy aki járt a Shi­buya állo­má­son már talál­koz­ha­tott vele? Csu­pán azért, mert az állo­más terü­le­tén talál­ható egy bronz­szo­bor, ami őt ábrá­zolja. Ter­mé­sze­te­sen emel­lett még sok min­dent nevez­tek el róla, így egy vasút vona­lat is. De szá­mos könyv is szü­le­tett róla, man­gák és per­sze fil­mek. Ami a japán fil­met illeti 1978-ban jelent meg egy az életéről szóló alko­tás, ami a Hachikou mono­ga­tari címet viseli. De itt azért nem ért véget a fil­mek sora…most nyá­ron ugyanis készült egy ame­ri­kai remake-je is a tör­té­net­nek, ame­lyet augusz­tus­ban mutat­tak be Japán­ban.
Aho­gyan lát­ható tehát, Hachi mind a mai napig nagy nép­szerű­ség­nek örvend, és talán mostmár a rövid tör­té­nete után érthetővé vált az is, hogy a japá­nok miért csak úgy emle­ge­tik, mint “chu­u­ken Hachikou” (忠犬ハチ公).