japánfelderítő.hu

A köny­vekre több­nyire barom­sá­go­kat írnak. Na nem a szerző nevére és a címre gon­do­lok: sok­kal inkább a mos­ta­ná­ban divattá vált idé­ze­tekre — nagy­nevű lapok kri­ti­ku­sai mél­tat­ják a mél­ta­tásra érde­mes (!?) köny­ve­ket, a kiadók pedig büsz­kén rányom­ják a rop­pant elmés, hatás­va­dász dicsé­re­te­ket a borí­tóra, fel­té­te­lez­hetően a pozi­tív rek­lám ked­vé­ért. Elég sok köny­vet lett volna már ked­vem fal­hoz vágni egy-egy olyan ese­tet követően, ami­kor a kri­tika maga rikító messze állt az illető alko­tás iro­dalmi vagy akár­mi­lyen érté­kétől — épp ezért oko­zott kel­le­mes meg­le­pe­tést, hogy Nat­suo Kirino Kín című regé­nyén egy­ál­ta­lán nem tűnt túl­zó­nak a “szen­zá­ciós!” felirat.

For­rás: líra.hu

Maga a borító is rop­pant igé­nyes munka, bár a könyv­pi­a­con viszony­lag új Kelly Kiadót ismerve ebben mél­tán is lehe­tett bízni (érde­mes pél­dául rápil­lan­tani Luxus­nya­lánk­ság című kiad­vá­nyukra, ami hason­lóan esz­té­ti­kusra sike­re­dett), de azért nem árt fel­hagyni a cso­dá­la­tá­val leg­alább annyi időre, amíg fel­csap­juk az első oldalt… aztán a követ­kezőt, majd az azt követőt. Ugyanis nyu­god­tan állít­ha­tom, hogy a Kín lete­he­tet­len. Sőt, mi több, érték­álló is. Ugyanis a regény a nyolc­va­nas évek­ben íródott, és még a húsz­év­nyi késés isme­re­té­ben sem érez­het­jük a tör­té­ne­tét magunk­tól túl­sá­go­san is távol álló­nak (oké, azért nem baj az, ha nem azo­no­su­lunk vele tel­jes mér­ték­ben, lévén darabolós-szociopatás kri­miről van szó).

A magyar kiadás kap­csán csu­pán annyit saj­ná­lok, hogy az ere­deti cím “elve­szett” a for­dí­tás során: ugyan kín is van elég a tör­té­net­ben, vala­hogy az アウト sok­kal inkább érez­teti a lélek­te­len csüg­gedt­sé­get és kiút­ta­lan­sá­got, ami végig ott lebeg a sorok között. Hiszen min­den egyes karak­ter egy olyan élet rabja, amit nem akar élni: Maszako, aki­nek min­den egyes csa­lád­tagja hideg pán­célt emelt a másik és saját maga közé; Kuniko, a vég­te­le­nül lusta, ám ehhez képest meg­lepően pénz­éhes, mohó liba; Jajoi, aki töké­le­tes­sé­gé­vel kese­ríti meg min­denki életét; Josie, akit véget nem érő fel­ada­tai lán­col­nak a mocsokba. A közép­pont­ban álló négy női sors meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan­sága azon­ban csak a kez­det — reme­kül ábrá­zolt szo­cio­pata jaku­zák, diák­lá­nyokra ger­jedő, arany­ifjú uzso­rá­sok, kiáll­ha­tat­lan fér­jek, min­den­kit elva­rá­zsoló hosz­tesz­lá­nyok és kor­rupt zsa­ruk vált­ják egy­mást, mind­egyi­kük egyé­ni­ség, mind­egyi­kük ala­po­san meg­raj­zolt hát­tér­rel, ám hason­lóan kilá­tás­ta­lan jövő­vel bír. A különb­ség csu­pán annyi köz­tük, hogy míg néhá­nyu­kat egy-egy újabb elcsi­gá­zott nap, addig a töb­bi­e­ket hul­la­zsák, eset­leg fürdő­szo­bai dara­bo­lás várja. Szép kis kilátások!