japánfelderítő.hu

Ez a bejegy­zés is egy köny­vet és az íróját sze­retné a figyel­me­tekbe ajánlani.

A “val­lo­más­ban” szinte nap­ról napra követ­het­jük nyo­mon egy homo­sze­xu­á­lis fiú sze­mé­lyi­ség­fejlő­dé­sét, egé­szen a kez­de­tektől. Egy önma­gát ref­lex­szerűen, szün­te­le­nül figyelő és kielemző ember gon­do­lat­vi­lága tárul fel előt­tünk. Az emlék­ké­pek, az azo­kat kísérő illa­tok és érzé­sek rész­le­te­zése és a meta­fo­rák bur­ján­zása időről-időre egy kicsit fárasz­tóvá válik, de köz­ben nagyon érde­kes is. A könyv fősze­replője állandó küz­del­met foly­tat a “nor­má­lis életért”, a valódi beil­lesz­ke­dés és a meg­nyug­vás remé­nyé­ben két­ség­be­eset­ten ragasz­ko­dik az önámí­tás­hoz és gon­do­san kiala­kí­tott álarcához.

Az Egy maszk val­lo­mása Misima Jukio máso­dik regé­nye (de sok más írás és pub­li­ká­ció előzte meg). 1948-ban adták ki, és óriási sikert hozott az akkor 24 éves Misi­má­nak. A művet önélet­rajzi ihle­tésű­nek mond­ják — hogy mennyi ebből az ihle­tett fan­tá­zia, és mennyi a való­ság, az kér­dé­ses, de akár­hogy legyen is, sze­rin­tem nagy bátor­ság kell egy ilyen könyv fel­vál­la­lá­sá­hoz. Az ele­me­kig hatoló lélek­elem­zés olyan rész­le­tekbe menően vilá­gítja meg a fősze­replő gon­do­la­tait és ferde haj­la­mait (nem puszta homo­sze­xu­a­li­tás­ról van szó), ami soka­kat megijeszthet.

Misima Jukio már fia­ta­lon a leg­el­is­mer­tebb japán írók sorába emel­ke­dett (esé­lyes volt pél­dául az iro­dalmi Nobel-díj elnye­ré­sére is, ame­lyet azon­ban idő­sebb kor­tár­sá­nak, az általa mélyen tisz­telt Kava­bata Jaszun­a­ri­nak ítél­tek). Van azon­ban még valami, ami növeli a hír­ne­vét, ez pedig nem más, mint a halála.

1967-ben Misima belé­pett a Dzsi­e­ita­iba (Japán Önvé­delmi Had­erő), majd egy évvel később meg­ala­pí­totta Tate no Kai nevű magán­had­se­re­gét, amely főleg a had­vi­se­lés terén jól kép­zett diá­kok­ból állt. A sereg tag­jai fel­es­küd­tek a Csá­szár védel­mére , ám a Misima által kidol­go­zott ideo­ló­gi­á­ban a csá­szár nem az aktu­á­lis ural­ko­dót jelen­tette, hanem Japán lénye­gére utalt.

1970. novem­ber 25-én Misima a Tate no Kai négy tag­já­val együtt beférkő­zött a Japán Önvé­delmi Had­erő tokiói főha­di­szál­lá­sára, ahol fog­lyul ejtet­ték a parancs­no­kot és elba­ri­ká­doz­ták magu­kat az épület­ben. Misima az erkélyre kiállva beszé­det inté­zett a lent összegyűlt kato­nák­hoz — terve az volt, hogy ráve­gye őket egy puccs vég­hez­vi­te­lére, amely­nek segít­sé­gé­vel vissza­ál­lít­hat­ták volna a csá­szári hatal­mat. A fel­dü­hö­dött kato­nák azon­ban csak kigú­nyol­ták és lehurrogták.

Misima néhány perc után befe­jezte beszé­dét, vissza­ment a parancs­nok iro­dá­jába és egyik tár­sá­val együtt szep­pu­kut köve­tett el.

[you­tube 1Bi2YA_r-QQ]