japánfelderítő.hu

.

Mura­kami Takasi. Szü­le­tett 1962. feb­ruár 1-én, Toki­ó­ban. Nap­ja­ink egyik leg­fel­ka­pot­tabb képzőmű­vé­sze, még­hozzá meg­ér­de­mel­ten: elké­pesztő bőség­ben ontott alko­tá­sa­i­val a kor­társ művé­szet emészt­hető, sőt, könnyen meg­ked­vel­hető olda­lát gazdagítja.

Mura­kami kez­det­ben hagyo­má­nyos japán fes­té­sze­tet tanult, azon­ban hamar a növekvő nép­szerű­ségű manga– és anime-stílus felé for­dult a figyelme. Fel­is­merte, hogy ezek las­san meg­ha­tá­ro­zóvá vál­nak, új, egyre ter­jesz­kedő szub­kul­tú­rát ala­poz­nak meg, és tulaj­don­kép­pen átve­szik a japán vilá­got jel­lemzően kife­jező szim­bó­lum sze­re­pét. Emel­lett két­ségbe ejtette a művészt, hogy meg­lá­tása sze­rint Japán­ban a máso­dik világ­há­ború óta nem léte­zik erős, önálló kul­túra, csu­pán a Nyu­gat maj­mo­lá­sá­ról van szó. Emi­atti fruszt­rá­ci­ó­já­ból csí­rá­zott ki a Super­flat art, vagyis a „szu­per­la­pos művé­szet”. A moz­gal­mat szá­mos alkotó követte és követi ma is, japá­nok és kül­föl­diek egyaránt.

.

A Super­flat képi vilá­gát az ani­mék rajz­stí­lusa ihlette. Élénk szí­nek­kel, hatá­ro­zott kon­tú­rok­kal, egy­szerű (édes, ero­ti­kus vagy épp bizarr) figu­rák­kal dol­go­zik. Mura­kami üzenete is vilá­gos: töb­bek között a fogyasz­tói maga­tar­tást, a sze­xu­á­lis féti­se­ket és az otaku-kultúrát állítja pel­len­gérre (utób­bira az egyik sokat­mondó példa „My Lonesome Cow­boy” című élet­nagy­ságú szobra, mely egy önki­elé­gí­tést végző ani­me­fi­gu­rát ábrá­zol), rend­kí­vül deko­ra­tív művé­szi kife­je­zés­mód­dal tárva eze­ket a néző elé. Mura­kami fest­mé­nyek, szob­rok, kicsi­no­sí­tott gör­desz­kák és mat­ra­cok for­má­já­ban dönti magá­ból a gondolatokat.

Abban az idő­ben, ami­kor a super­flat irány­zat ötlete kipat­tant a fejéből, a fia­tal képzőmű­vész arra is ráéb­redt, hogy Japán­ban még kép­te­len lenne érvé­nye­sülni, ezért inkább Ame­ri­ká­ban pró­bált sze­ren­csét. Elké­pesztő győ­zel­met ara­tott. Ezek után pedig hazá­já­ban is meg­nyílt előtte az út, és egy ritka siker­tör­té­net fősze­replő­jévé vált.

Mura­kami elérte azt, ami egy képzőmű­vész szá­mára talán a leg­na­gyobb sikert jelenti: sike­rült lebon­ta­nia a hatá­ro­kat az úgyne­ve­zett „magas művé­szet”, egy keve­sek által fel­fog­ható, zárt világ és a töme­gek szá­mára is érthető és befo­gad­ható kife­je­zés­mód között. (Erre nem sok alkotó képes.)

És Mura­kami Takasi még ennél is tovább megy egy lépés­sel. Össze­há­za­sítja a művé­sze­tet a keres­ke­de­lem­mel, a rek­lám­mal – ahogy egy inter­jú­ban meg­fo­gal­mazta, a nyu­gati látó­körbe nem fér bele ezek­nek az össze­ol­vasz­tása, ő azon­ban semmi kivet­ni­va­lót nem talál benne.

Képei póló­kon, egér­pa­do­kon, telefon-előlapokon dísze­leg­nek, kulcs­tar­tók és plüss­fi­gu­rák for­má­já­ban ölte­nek testet…vagy éppen egy-egy több­ezer dol­lá­ros táska for­má­já­ban. A művész ugyanis a Louis Vuit­ton divat­ház­zal is dol­go­zott már együtt. Részt vett pél­dául egy rek­lám­vi­deó készí­té­sé­ben a  fran­cia cég szá­mára, illetve pár éve piacra dob­tak egy kor­lá­to­zott számú tás­kaso­ro­za­tot is, ame­lyet az ő dizájnja csinosít.

.

Mura­kami tehát alko­tómű­vész­ként is rend­kí­vül ter­mé­keny, nép­szerű­sége pedig lehetővé teszi, hogy más művé­sze­ket támo­gas­son, kiál­lí­tá­so­kat gon­doz­zon, külön­féle művé­szeti ese­mé­nye­ket szer­vez­zen. (Pél­dául évente két alka­lom­mal meg­ren­dezi a GEISAI nevű művé­szeti szem­lét Toki­ó­ban, hogy ösztö­nözze egy új japán kul­túra kibon­ta­ko­zá­sát és megerősődését.)

.

Hogy még tovább fokoz­hassa a maga dik­tálta tem­pót, Mura­kami úgy dön­tött, növeszt még néhány tucat kart – azaz meg­ala­pí­totta a Hiro­pon Fac­tory nevű vál­la­la­tot, még 1996-ban. Ez  gya­kor­la­ti­lag néhány, Mura­ka­mi­nak segéd­kező embert jelen­tett. A HF-ből aztán 2001-re kinőtt a Kai­Kai Kiki névre keresz­telt cég, amely ma már több mint 100 embert fog­lal­koz­tató, nem­zet­kö­zi­leg elis­mert szer­ve­zet. Műkö­dé­sé­nek célja több­rétű: az ott dol­gozó, maga­san kép­zett művé­szek Mura­kami irá­nyí­tása alatt gyárt­ják sorra a super­flat műal­ko­tá­so­kat és asszisz­tál­nak a kiál­lí­tá­sok elő­ké­szí­té­sé­ben, a vál­la­lat (azaz Mura­kami) pedig emel­lett rákény­sze­ríti őket, hogy kihoz­zák maguk­ból a lehető leg­töb­bet, juta­lom­ként pedig ren­ge­teg bemu­tat­ko­zási lehető­sé­get biz­to­sít nekik Japán­ban és kül­föl­dön egyaránt.

.

.

A Time maga­zin 2008-ban a világ 100 leg­meg­ha­tá­ro­zóbb sze­mé­lyi­sége közé választotta

Mura­kami Taka­sit. A lis­tán egyet­len­ként kép­vi­seli a vizu­á­lis alkotókat.

.

.

(Nem akar­tam több képet zsú­folni a bejegy­zésbe, de érde­mes ráke­res­ne­tek művészúrra a google-ban!

Csak aztán vigyáz­za­tok, hogy ki ne foly­jon a szemetek.)