Szokások a japán üzleti életben

Előző cikkemben a japán étkezési etikettről írtam, most pedig az üzleti etikett egy kis részét ragadnám ki és mutatnám be.

Mivel a japánoknak fontos a csoportösszetartás, nem meglepő, hogy üzleti partnereik kijönnek elénk a reptérre, hogy fogadjanak bennünket és távozásunkkor is kikísérnek minket. Az üzletfelekre tett első benyomásunk, a megjelenésünk döntő szerepű lehet, ezért a megfelelő viselkedés mellett a külsőségek is meghatározóak. A megfelelő öltözet természetesen a férfiaknál az öltöny, a nőknél pedig a kosztüm, a hivalkodó kiegészítők azonban nem mondhatók túl szerencsés választásnak. Jó öltözetnek elsősorban a sötét színű, elegáns, de ugyanakkor konzervatív sebiro (öltöny) számít. Egyébként a szó eredetével kapcsolatban kétféle elméletet ismerünk. Az egyik szerint maga a szó  a londoni Savile Row-ból, a belváros központjában található bevásárlóutca nevéből ered, ahol a férfiaknak külön méretre szabott öltönyöket készítenek. Ezt az utcát ezért a szabászat aranybányájának hívják. Ez az elmélet bár logikusnak tűnik, de van egy másik is, miszerint a szó az angol civil clothes szavakból ered.

Ha üzleti utunk során tárgyaláson kell megjelennünk – mivel az ülésrend egy adott szempont alapján van meghatározva – mindenképp oda üljünk, ahová vezetnek minket. (A tárgyalások menetére itt nem térnék ki, mert rengeteg dolgot lehetne róla írni.) A tárgyalások lezárása után, mikor a japánok elkerülnek a közvetlen környezetünkből, gyakran telefonálnak és írnak nekünk e-mailt akkor is, ha nem történik semmi különös; számukra ez szükséges a kapcsolataik ápolásához. Saját érdekünkben jó, ha kedvesen válaszolunk nekik és mi is érdeklődünk felőlük.

Minden esetben erősen ajánlott, hogy legyen saját névjegykártyánk, ami mindignálunk van. Ebből célszerű sokat csináltatni. Nevünk japán átírása nagyban megkönnyíti a kiejtést partnerünk számára, ezért jó, ha nevünk japánul is szerepel a kártyán. A névjegykártyát bemutatkozáskor két kézzel szokás átadni egymásnak, ezzel fejezzük ki egymás iránti tiszteletünket. Miután megkaptuk partnerünk kártyáját, jó alaposan tanulmányozzuk át, és ha valamit esetleg nem értünk rajta, nem szégyen, ha megkérdezzük. A kártya a beszélgetés során legyen szem előtt, végül pedig úgy tegyük el azt, hogy partnerünk lássa milyen fontos számunkra.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy vajon a férfiak magukkal hozzák-e a feleségüket? A japán feleségek általában nincsenek jelen az üzleti fogadásokon, és ezért a külföldi feleségeket sem szokás meginvitálni. Bár az is igaz, hogy mostanában már gyakrabban előfordul, hogy a külföldi partner feleségét meghívják a kötetlenebb társadalmi eseményekre.

A szóbeli illendőség tekintetében nem árt tudni, hogy a tárgyalások során (és a mindennapi életben is) a japánok az összhang érdekében kerülik a vitára alkalmat adó témákat. Ha mégis ellent kell mondaniuk, azt nagyon körülményesen teszik. Nekünk sem illendő egy egyszerű „nem”-mel felelnünk, ha valamivel kapcsolatban nem értünk egyet. A külsőségeken kívül fontos tehát az illendő viselkedést is szem előtt tartanunk, ha pozitív benyomást akarunk kelteni.

Forrás:

Dean Engel – Ken Murakami: Bevezető a japán üzleti élet, szokások és etikett világába (ADOC-Semic Kft., 2001)

Helmut Morsbach: Egyszerű japán etikett (Realex KFT., 1992)

Ottlik Károly: Protokollkódex (Dinasztia Kiadó, 1999);

Terri Morrison, Wayne A. Conaway, George A. Borden Ph.D: Meghajlás vagy kézfogás? (Debrecen, Alexandra Kiadó, 1994)

Képek forrása:

http://getkempt.com/photos/articles/savile_row_crop.jpg

http://news.neworldedu.org/UploadFiles/2010359470896.jpg

Az írásra így tudsz hivatkozni, ha felhasználod: Varga Anita (2010) Szokások a japán üzleti életben. japanfelderito.hu. http://japanfelderito.hu/szokasok-a-japan-uzleti-eletben/