Virtuális idolok a valóság és a képzelet határán – Vocaloid
Japánban nem ismeretlen fogalom a fanatikus rajongás: élő és élettelen dolgoknak egyaránt vannak olykor a viselkedés általánosan elfogadott normáin átlépő illetve azon belül maradó rajongói.

Forrás: www.theotaku.com
Nincs ez másként a virtuális ideálokkal sem: mindannyian külön egyéniségek, azonban főként az Interneten bukkannak fel, és bár saját személyiségük, történetük van, mégsem élő emberek, csak előre legyártott képmásai a tökéletes ideáloknak. Főként a videómegosztó oldalak támogatják őket, mint a NicoNico Douga (ニコニコ動画), illetve külön témák jelennek meg nekik a fórumokon is.
A popzene kultusza, az idol kultusz virágzik, és ezt továbbfejlesztve ötlött a gondolat a HoriPro INC. vezetőségének fejébe, miszerint egy digitális pop ideált kell létrehozni. Így született meg 1996-ban Kyoko Date a DK96 (Digital Kid) Projekt keretében. A cyber-idolban akarták megvalósítani a szigetország fiataljainak ideálját: külsőleg, belsőleg tökéletes fiatal lány. Népszerűsége hihetetlenül nőtt, lemezt jelentettek meg neki és rádiós-, televíziós műsorokba hívták “szerepelni”. Azonban az újszerűség varázsa hamar fakulni kezdett, és Kyoko Date is hamar eltűnt a színről.
Az ötlet azonban nem tűnt el véglegesen, időről-időre virtuális idolok sorát próbálták felfuttatni az ifjúság körében. Ilyen idolként született 2000-ben Terai Yuki is, aki nem csak egy külsőleg tökéletes 19 éves énekesnő, de még időutazó is 2017-ből. Ezen abszurditások hozzáadásával az otaku táborban szereztek egyre nagyobb népszerűséget, és hogy ezt növeljék, játékok hadát dobták piacra. Ilyen az Idolm@ster nevű ritmikus játék is, mely 2005-ben jelent meg. Manapság egyre népszerűsödik az is, hogy a virtuális idolok zeneszámait létező bandák adják elő, illetve fordítva. A Perfume nevű technopop lányegyüttes slágereit például előszeretettel énekeltetik a digitális idolokkal vagy használják ritmikus játékokhoz.
A legújabb üdvöskék azonban kétségtelenül a Yamaha szintetizátor szoftver, a Vocaloid kabalafigurái. A program első verziója 2003-ban jelent meg, ekkor még nem a Yamaha neve alatt — bár az erősen közreműködött benne -, hanem a Vocaloid Singer Librariesében az Egyesült Királyságban Zero-G névvel. Egy évvel később a Crypton Future Media fejlesztette tovább a szoftvert Japánban.

Forrás: www.vocaloid.com
A program működése annyiból áll, hogy ismert média személyiségek (gyakran seiyuuk, mert sok profi énekes inkább visszalépett: nem akart hangklónokat) adják hangjukat a programnak, mely szabadon formázhatóvá válik, és egyéni zeneszámokat lehet felénekeltetni a segítségével egy szintetizátoros kezelőfelületen. Effektek, tónusok, hangszínek, hangmagasságok mind-mind hozzáadhatók az általunk készített énekekhez.
Csak vizualizáljunk magunk elé egy általános iskolás énekkönyvet, és el tudjuk képzelni a működését: durván fogalmazva szótagokat írunk be (ők lesznek a hangjegyeink, így meg kell határoznunk a hangok skálán elfoglalt helyét, effektezhetjük, ha akarjuk, stb.), és így a végén összeáll a dalszövegünk.
A szoftvert főként profi zenészeknek és számítógépes hangfejlesztőknek készítették. Hirasawa Susumu elektropop zenész például Meiko programját használta a „Paprika” című anime eredeti soundtrackjéhez.
A Vocaloid1 kabalafigurái Kaito és Meiko — ha nem vesszük figyelembe a limitált Zero-G angol hangjait, Leont, Lolát és Miriamot — lettek a szoftver férfi és női hangjának 2D-s megtestesítői. Ők azonban csak előfutárai voltak az óriási láznak, amelyet a Vocaloid2 program okozott: 2007-ben megjelent Hatsune Miku (初音ミク), a szoftver első hangja. Azonnal hatalmas sikert aratott.
[youtube EuJ6UR_pD5s]
Nem sokkal később megérkeztek a második hangok is, Kagamine Rin és Len (鏡音リン , レン), a gyermek ikerpár – nem hivatalosan, hiszen a hivatalos verzió szerint ők csak egymás tükörképei. Érdekesség, hogy mindkettejük hangját Shimoda Asami (下田 麻美) adja, pedig Len fiú, míg Rin lány.

Forrás: www.konachan.com
Hátrányuk kétségtelenül abban rejlik, hogy ők kizárólag japánul tudnak énekelni. Bár a Vocaloid megjelentetett angol nyelvű változatot és kabalákat hozzá, azok sosem lettek olyan népszerűek, mint a japán idolok. Így a legfiatalabb, harmadik Vocaloid2 kabala, Megurine Ruka (巡 音ルカ), aki 2009-ben jelent meg, már egyaránt képes japán és angol nyelvű éneklésre. Természetesen itt is minden szereplőnek megírták a háttértörténetét, hogy mit szeretnek, mit utálnak, milyen magasak , stb.
Minden hang külön szoftver, így ha ki akarjuk próbálni őket, sajnos borsos árat kell fizetnünk értük. A Vocaloid2 kabaláit onnan lehet felismerni, hogy bal karjukon tetoválás szerepel, mely azt jelzi, hogy hányadikként hagyták el a futószalagot.
A sikeren felbuzdulva “mellékszereplők” is megjelentek a vocaloidok (Vocaloid kabalafigurák) mellett, mint például Gackpoid (más néven Kamui Gakupo), akinek hangját nem más kölcsönzi, mint a népszerű zenész, Gackt. A Vocaloid kabaláinak érdekessége még, hogy megjelennek benne a férfi idolok is: Gackpoid és Kaito testesíti meg a fiatalság férfi ideálját, ezzel nem csak a férfi közönséghez szól, hanem bevonzza a nők figyelmét is.
A rajongók a program megvétele után szabadon rendelkeznek a hangokkal, és slágerek zömét állítják elő egymásnak, melyeket a videómegosztó oldalakon közzé is tesznek. A fanok egymást szórakoztatják, ezzel pedig egyértelműen ingyen reklámot csinálnak a Yamahának és szoftvereinek, így ők is erősen támogatják a vocaloidokat: számukra is vannak koncertek és rádiós beszélgetések, lemezek és miegymás. Számos relikviát és kiegészítőt dobtak a piacra a népszerűsítés végett, mint például a MikuMikuDance nevű programot, mellyel 3D-s animációt lehet készíteni vocaloidjaink közreműködésével.
[youtube Y-78rMrN29M]
Egy kreatív magyar rajongó pedig igen nagy meglepetést okozott ezzel:
[youtube eKYrxjyKw74]
Úgy tűnik, ha angolul nem is, de magyarul mindenképpen tud Miku. =)
